Ez a könyv is a hatvanas években keletkezett, mint két híres társa, Sylvia Plath Az üvegburá-ja és Ken Kesey film- és színdarab-változatában is nagy sikerű műve, a Száll a kakukk fészkére. Joanne Greenberg regénye is a bestsellerlisták élére került, sikeres film is készült belőle, Bibi Andersson és Kathleen Quinlan játszotta a két főszerepet, a pszichiáter doktornőt és betegét, Deborah-t, a tizenhat éves skizofrén lányt. Fried doktornő Hitler elől ment Amerikába, Deborah Blau nagyapja még a múlt század végi szegénység elől, Lettországból. Ugyanazzal a dühödt makacssággal, amivel meggazdagodik, elégtételt is akar venni a sorstól minden fiatalkori sérelemért. Ezért van Deborah-nak egy tucat kézzel hímzett selyemruhája, német nevelőnője, ezért jár télen a legjobb iskolába, nyáron a legjobb táborba. Szülei sokáig nem sejtik, hogy dédelgetett csodagyermeküket annyira megviseli a világ hazugsága és kegyetlensége – az orvosoké, akik ötéves korában tumort operálnak ki belőle, a nagyapáé, aki családja zsarnoka, a nyári táboré, ahol a zsidó kislányt kiközösítik –, hogy a betegségbe, a maga teremtette külön világba, az őrületbe menekül előle.
Az elmegyógyintézet: egyfajta felszabadulás. A betegek úgy érzik, itt végre önmagukat adhatják. De a halvány remény is ott ólálkodik közöttük. Kínozzák magukat és egymást, de a szeretet és a barátság is megterem ebben a külön világban, amelynek megvannak a maga saját törvényei. Fried doktornő tudja és lassanként a lány szüleivel is megérteti, hogy a gyógyulás csak hosszú, keserves munka eredménye lehet, és némelyik stációja az épelméjűek világa felől nézve inkább rosszabbodásnak hat. Nem áltatja betegét, „nem ígér neki rózsakertet” – és az őszinteség végül is megteszi a hatását.
Az írónő sem ígér rózsakertet az olvasónak – de nem is traktálja öncélú borzalmakkal, ellenben megmutatja, hogy a zárt osztály dühöngő őrültjei is emberi lények, mindig ott lappanghat bennük az a rejtett erő, ami végül is az orvos egyetlen szövetségese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése