A következő címkéjű bejegyzések mutatása: N. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: N. Összes bejegyzés megjelenítése

Nick Bradley - Négy évszak Japánban

 


Flo Dunthorpe-nak elege lett Tokióból.


Az önbizalomhiánytól szenvedő lány élete megrekedt, műfordítói munkája értelmét vesztette, párkapcsolata összeomlani látszik.


Aztán egy nap rátalál egy rejtélyes könyvre, amit az egyik utas felejtett ott a tokiói metrón.

Flót már a legelső oldal olvasása közben beszippantja és átformálja a könyv. Azonnali és erőteljes késztetést érez arra, hogy lefordítsa ezt az elfeledett regényt. Ezzel a sorsdöntő elhatározással pedig olyan útra lép, amely megváltoztatja az életét.

Natalie Sue - Remélem, jól vagy


 Jolene, a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.


Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.


Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.


Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.

Nicole Christie - Falling for the Ghost of You

 


A tizenhét éves Violet Mercer arra tér haza Hawaii-on töltött nyári vakációjából, hogy a barátja megcsalja egy barátnőjével. És ha ez önmagában nem volna elég pocsék dolog, az anyja hozzámegy egy férfihoz, akivel csak nemrég ismerkedtek meg.


A dolgok még kínosabbra fordulnak, amikor Violet találkozik az új, gazdag mostohaapjával és annak fantasztikusan jóképű fiával – aki előtt éppen aznap járatta le magát! Zane O'Connor szexi és elbűvölő… és egyáltalán nem Violet súlycsoportja. Őt látva Violet azt is elfelejti, hogy az exe egyáltalán létezik. De soha nem lehet esélye nála… igaz?


Az élet úgy hozza, hogy Violet egy hónapra összeköltözik Zane-nel. A kölcsönös vonzódás és a veszekedések közepette észrevétlenül összebarátkoznak – a barátságuk pedig valami mássá formálódik, valami sokkal magával ragadóbbá, mint amire Violet számított.


Zane azonban rejteget előle valamit – olyasmit, ami elválaszthatja őket egymástól, ha Violet megtudja. A gyanakvó Violet nem képes megbízni Zane-ben. Egyszer már megégette magát; vállalja-e újra a kockázatot?

Neva Altaj - Painted Scars

 


Nina


Vonzó, magával ragadó, csábító és egy hidegvérű gyilkos.

De én mégis hozzámentem az orosz Bratva pakhanjához.

Muszáj volt. Ez volt az alku része.

Most pedig boldog házasságot színlelek, miközben reszketek a félelemtől, és alig várom,

hogy kiszabaduljak ennek a kegyetlen embernek a markából.


Roman


Bármit megkapok, amire vágyom.

És akarom ezt a tökéletesen tökéletlen kis manipulátort.

Attól ahogyan bárkit képes meggyőzni arról, hogy őrülten szerelmes belém, csak még jobban akarom őt.

Még nem tudja, de nem engedem el.

Az üzletnek vége.

Letöltés

Naomi Booth - Bezárulva

 


A felmelegedés egyre elviselhetetlenebb, a bozóttüzek egyre gyakoribbak, és egyre nagyobb területeket fenyegetnek. A veszélyeztetett vidékekről a lakosokat táborokba telepítik, embertelen körülmények közé. A nagyvárosi lakosság körében viszont egy új, rettenetes betegség terjed, amelynek következtében a betegeket a saját bőrük öli meg.


A nyolc hónapos terhes Alice, aki szociális munkásként keserű tapasztalatokat szerzett a hatóságok működésének elégtelenségéről, a kórtól rettegve ráveszi párját, hogy költözzenek el a Sydney mellett elterülő Kék-hegység lábához, egy isten háta mögötti kisvárosba, hátha ott biztonságra és békére lelhet, megszabadulhat a rémálmoktól, és új életet kezdhet a családjával. A terhesség kiélesítette érzékeit, de paranoiáját is: Alice mindenhol mindenben veszélyt lát, amely az ő és születendő gyermeke életét fenyegeti.

Naomi Booth első regénye mindennapjaink nagyon is égető, valós problémáit ötvözi a spekulatív irodalom elemeivel. Az eredmény magával ragadóan izgalmas, ugyanakkor kényszerítően elgondolkodtató, újszerű történet, horrorba bújtatott öko-science-fiction.

Letöltés

Namrata Patel - Meena Dave őszinte élete

 


Meena örökké úton van – de mit lép, ha a következő cél a saját múltja?


Meena Dave nomád fotóriporter. Nincs családja, állandó lakcíme, nem kötődik sehová, senkihez, akkor érzi jól magát, ha távolságtartó módon, a kamera lencséje mögül szemlélheti a világot. Magányos életvitele azonban feje tetejére áll, amikor örököl egy Boston történelmi városrészében található lakást.

Ösztönösen el akarja adni, továbbra is utazgatni akar, de beindul az újságíró szimata: hogyan kötött ki egy idegen otthonában – érdekelni kezdi az ügy mögött rejlő sztori. Eldugott jelek vezetik nyomra, közben felbukkan három indiai származású nagynéni és egy jóképű szomszéd.

Meenával egymás után csupa olyasmi történik, amiről eddig el se tudta volna képzelni, hogy megeshet vele. És az új információk birtokában muszáj feltennie magának a kérdést: voltaképp ki is ő?

Letöltés

Nacho Carretero - Havazás az Atlanti-óceán felett

 


A kokain útja Európába


Északnyugat-Spanyolországban, azaz Galiciában évtizedek óta könnyű hozzájutni a drogokhoz. Évtizedeken át a csempészek, majd a drogcsempészek voltak itt a legnépszerűbbek, és klánjaik úgy uralták az életet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy illegális tevékenységből keresik a pénzüket. Mert félniük sokáig semmitől sem kellett – a politikusok vagy nem akartak tudni arról, hogy mi folyik Galiciában, vagy ők is vastagon hasznot húztak ebből a bizniszből. Egészen addig, amíg az anyák meg nem elégelték, hogy fiaik fiatalon meghalnak a drogok miatt. Egészen addig, amíg a rendőrség végre el nem kezdte letartóztatni a legfőbb capókat. De ez a hely attól még maradt, ami volt: az európai kábítószerkereskedelem központja.

Naomi Lane Babson - Holnapok


 A titokzatos, varázslatos Kína. Gyaloghintók, ópiumpipák, első és másodfeleségek világa. 1862-től 1939-ig kíséri végig a regény a vagyonos Felix Lo és a tradicionális kínai és a modern nyugati civilizáció között élő és vívódó családtagjai történetét. Szerelmek szövődnek, féltékenység és halálesetek kísérik sorsukat, miközben akaratukon kívül, vagy éppen annak ellenére, bekerülnek a 20. század sodrásába. Magyarországon a negyvenes évek elején öt kiadást élt meg Naomi Lane Babson izgalmas és megható regénye, mely most is Szerb Antal gyönyörű fordításában jelenik meg.

Nicole Snow - A tökéletlen hős


Parancsolgat. Kőből van a szíve. Pokolian jóképű.

És ő a szomszédom. Valaki segítsen, mielőtt elveszi az eszemet…


Warren Ford a legnagyobb rejtély ebben a furcsa kisvárosban. Ő az alfák alfája, spártai hasizmokkal, és olyan nyers, hogy olyan nincs is. Szeszélyes, rejtélyes, tűnődő, és mindenképpen bele akar szólni a dolgaimba. Azt hittem, Heart’s Edge-ben biztonságban leszek, megmenekülök a kettős játékot űző exemtől. Miután még a munkahelyemről is kirúgtak, a szívemnek gyógyulásra van szüksége.


Csakhogy a szomszédomnak nehéz ellenállni. Ez a behemót, hangos és tetovált rosszfiú felszítja a kedélyeket, tűzbe hoz, aztán eltaszít… Majd fogja magát, és megment egy macskát, ami a világot jelenti az unokahúgomnak. Én meg szépen újra elolvadok tőle. Bárcsak ne ismerném úgy a heves csókjait, mint a tenyeremet! Bár ne tudnám, hogy az egyik szuperképessége az, hogy eltüntesse a könnyeimet!

Nikki St. Crowe - The Never King – A Sohakirály

 


Tévedtek a történetben: soha nem Hook volt a cselszövő.


Két évszázadon át a Darling lányok mind eltűnnek a tizennyolcadik születésnapjukon. Néha csak egy napra, máskor egy hétre vagy egy hónapra. De mindig megtörten térnek vissza.


Most, a tizennyolcadik születésnapom délutánján az anyám körbe rohangál a házunkban, és megbizonyosodik, hogy minden ablakot elreteszeltünk és minden ajtót bezártunk.


Mindhiába.


Mert amikor leszáll az éj, ő eljön értem. És ezúttal a Sohakirály és az Elveszett Fiúk nem hajlandóak elengedni.

Nicole Arend - VAMPS – Friss vér

 


Dillon Halloran a kamaszok átlagos életét éli addig, amíg tizennyolc éves korában apja fel nem fedi származása titkát: Dillon nem ember, hanem damfír, azaz egy halandó és egy vámpír gyermeke. A fiú a svájci Alpokban rejtőzködő, a leggazdagabb és legbefolyásosabb vámpírcsaládok gyermekei számára létesített elit iskola, a VAMPS diákja lesz. Itt kell megismernie a vámpírok világát, és megtanulnia uralni új erejét – hogy egy nap talán végre megismerhesse vámpír édesanyját is.


Azonban a vámpírvilág elitje és azok gyermekei nem nézik jó szemmel, hogy a rangos iskola történetében először egy félvér is betehette lábát intézményükbe. A szerény körülmények között nevelkedett Dillon nem is érezhetné kívülállóbbnak magát a nála jóval gazdagabb, szebb és tehetségesebb diákok között, akik egész eddigi életükben a vámpíriskolában töltendő éveikre készültek.


Diáktársai először prédának nézik, de vámpíroldala erősödésével világossá válik, hogy különleges vér kering az ereiben. Dillonnak meg kell tanulnia használni újdonsült erejét, ha túl akarja élni az első félévet – de épp ez az erő az, ami az egész vámpírvilág célpontjává teheti…

Nora Ikstena - Anyatej


Nora ​Ikstena nagysikerű, díjnyertes regénye anyaságról, születésről, szeretetről és halálról, egy család nőtagjainak három generációján keresztül.

„Képzeletben nem úgy látom anyámat, mint a Szovjet Lettország orvostanhallgatóját, aki véletlenül összeszedett egy gyereket, akit nem akart, aki a szürke őszi Rigát járja testére simuló kabátkában, amit a nagybátyja küldött Londonból, akit soha nem fog látni, a kabátot egyetlen gomb fogja össze nagy hasa fölött, és a csizmája már nagyon kopott, és a hóna alatt az endokrinológia jegyzeteit viszi.”
/Laczházi Aranka fordítása/

Nikki Erlick - Az életfonál


Nyolc hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás.

Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan hány évig fog élni.

Minden egyes földrészen, minden embert ugyanolyan doboz vár, éljen akár egy metropolisz felhőkarcolójában vagy egy sátorban a szavannán. De honnan származnak ezek a dobozok? Vajon igaz, amit ígérnek? Mindenki ugyanazzal a súlyos döntéssel néz szembe: akarja-e tudni, meddig fog élni? És ha igen, mihez kezd ezzel a tudással?

Nyolc ember döntései és sorsa fonódik össze egy új élet hajnalán: legjobb barátok, akiknek az álmai örökre összekötik őket; levelezőtársak, akik egymásban lelnek menedékre; egy szerelmespár, akik azt hitték, az övék a jövő; egy orvos, akinek saját magát kellene megmentenie; és egy politikus, akinek a doboza puskaporos hordóvá válik, és végül mindent megváltoztat.

Natalie Bennett - A gyémánt királynő


 Az ellensége. A társa. A ribanca. Az elméjének játéka. Az erkölcse.


A pokolba vezető út… Nos, nincs út a pokolba.


Én már ott élek.


Kénytelen voltam részt venni a kísértés, a manipuláció és a színlelt gyilkosság játékában.


Mateo Remmington a legfélelmetesebb ellenfelem.


Mellette az ördög is szentnek tűnik.


Erkölcstelen. Kegyetlen. Egy istenverte király.


Egy titkos birodalom királya, aki ártatlanok vérével borított trónon ül.

Nadia Hashimi - Kövek és gyöngyök

 


Rahíma alig serdül még, amikor egy deresedő szakállú, nagy hatalmú hadúrhoz kényszeríti kokainfüggő apja, negyedik feleségnek. Pedig a lány éppen csak felhagyott a fiúszereppel, amelyet lánytestvérei között kellett vállalnia egy ősi afgán szokás szerint. Sokáig egyetlen vigasza a családi legendárium egyik nőalakja, Sekíba, aki száz évvel ezelőtt ugyancsak férfiszerepbe kényszerült élete egy szakaszán: a sah háremét kellett őriznie. Sekíbának is el kellett szenvednie a szeretetnélküliséget és a rabszolgasorsot a nagycsaládban, ahová árván került. Ám a férfiak és az idősebb nőrokonok abszolút uralma alatt is ki mert állni jogaiért. Ez ad erőt a napjainkban élő Rahímának, akinek egy ponton már a puszta élete is kockán forog. De milyen esélyei lehetnek a kitörésre, a menekülésre, ha minden lépését figyelik?

Nicole Flattery - Semmi különös


 Végre magyarul is olvasható az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb ír debütáló regénye! 1966, New York. A tizenhét éves Mae egy lepattant lakásban él alkoholista anyjával. Egy félresikerült éjszaka után izgalmas állásajánlatot kap, ami megváltoztatja az életét. Gépírőnő lesz Andy Warhol legendás stúdiójában, a Factoryben, és megbízzák, hogy gépelje le Warhol és híres barátai beszélgetését. Mae a Factoryben összebarátkozik Shelley-vel, és a két lány beleveti magát a hatvanas évek nyüzsgő, csillogó New Yorkjába, ami egyáltalán nem olyan, amilyennek elsőre látszik. A Semmi különös felejthetetlenül okos és vicces regény felnőtté válásról, a női lét kihívásairól, tizenöt perc hírnévről, fantázia és valóság határáról és a saját hangunk megtalálásáról, miközben nagy egók szavai visszhangoznak a fülünkben.

Nick Page - A kereszténység majdnem tévedhetetlen története

 


Avagy 2000 év szentekkel, vétkezőkkel, idiótákkal és Istentől ihletett bajkeverőkkel


A könyv mélyreható kutatás, aprólékos történelmi elemzés és hatékony találgatás segítségével mutatja be a kereszténység nem egészen komplett történelmét – ahogyan Ön még sohasem olvasta. Jézus tényleg rokon volt a tanítványainak felével? Ki találta fel a kiközösítést? Honnan származik a hét halálos főbűn? Hogyan vezetett a nadrág feltalálása Róma elestéhez? És hogy van az, hogy a keresztények évszázadok óta nem veszik a lapot? Nick Page fáradságot nem sajnálva forgat fel (szinte) minden történelmi követ, hogy bekukkantson Abelárd-tól Zwingliig (szinte) minden szent és bűnös életébe, a keresztény történelem (szinte) minden szentségébe és eretnekségébe – a jó pár szamarat, az egyszem elefántot és a profetikus képességekkel megáldott libát ne is számoljuk. Hozzáférhető, informatív és provokatív: A kereszténység majdnem tévedhetetlen története minden, amit szerettél volna tudni az egyház történetéről. Vicces. Lenyűgöző. Elképesztő. De az egyházhoz hasonlóan lehet, hogy nem teljesen tévedhetetlen.

Natasha Lester - Párizsi titok

 


Egy gardróbnyi Dior-ruha, egy hatvanöt éven át őrzött titok és három nő, akiknek a háborúban örökre összefonódik a sorsa.


Anglia, 1939: A Penrose nővérek jobban már nem is különbözhetnének. Skye bátor, vakmerő pilóta, Liberty pedig minduntalan verseng vele. Noha a Királyi Légierő nem vehet fel női pilótákat, Skye úgy határoz, csak azért is harcolni fog. Nagy örömére összesodorja a sors gyermekkori barátjával, Nicholasszal, annak viszont már kevésbé örül, hogy a férfi egy titokzatos francia nő, Margaux Jourdan vőlegénye.


Párizs, 1947: Christian Dior lenyűgöző kollekcióval lép a háború sújtotta világ elé. Első parfümjét Miss Diornak nevezi el, így tisztelegve szeretett húga, Catherine előtt, aki a francia ellenállásban végzett munkája alatt barátságot köt Skye-jal és Margaux-val.


Egy háborús örökség. Egy elveszett szerelem. Egy életen át tartó barátság.


Napjaink: Kat Jourdan textilrestaurátor egy felbecsülhetetlen értékű Dior-kollekciót fedez fel nagyanyja üresen álló házikójában, és miközben egyre mélyebbre ássa magát az elfeledett kincs történetében, a tudomására jutó részletek egészen új megvilágításba helyezik szeretett nagymamáját.


Megindítóan szép szerelmi történet a II. világháború első női pilótáiról és az áldozatvállalásról.