Online

Julian Rubinstein A ​viszkis

Amerika ​egyik legtöbb díjjal jutalmazott fiatal újságírója, Julian Rubinstein a magyar Viszkis rabló történetét találta a legalkamasabbnak arra, hogy bemutassa a kelet-európai országok zűrzavaros átmenetét a kommunizmusból a kapitalizmusba. Így aztán az olvasó most nemcsak egy bűnügyi dokumentumregényt tart a kezében, hanem a 90-es évek Magyarországának korrajzát is – amerikai szemüvegen keresztül. A világ egyik legnagyobb médiabirodalma, rendhagyó módon, szinte egyszerre jelenteti meg a könyvet Amerikában és Magyarországon.

Jeaniene Frost Az éjszaka hercege

Leila ​egy sötét erővel megátkozott halandó…
Miután egy tragikus gyerekkori baleset szétzúzta az álmait, Leila nem gondolta volna, hogy ennél rosszabb is következhet, de tévedett. Rájött ugyanis, hogy hatalma van az elektromosság felett, mi több, egyetlen érintéssel látja az emberek fejében lakó legsötétebb gondolatokat. Az élete magányra ítéltetett… Legalábbis így hitte, amíg az éjszaka teremtményei el nem rabolták, és arra nem kényszerítették, hogy telepatikus segítséget kérjen a világ leghírhedtebb vámpírjától.
Ő az éjszaka hercege… 

Emma Becker M.

Korunk Lolitája: egy fiatal lány szenvedélyes és titkos kapcsolata egy családos, középkorú férfival. A húszéves és gondtalan Ellie Párizsban megismerkedik Monsieur-vel, akivel szenvedélyes légyottok sorába bonyolódnak, mindig ugyanabban a hotelszobában, minden kedden. Ellie az apró részletekre kiterjedően jegyzi le kettőjük túlfűtött kapcsolatának történetét, illetve beszámol a mindkét nemmel folytatott egyéb erotikus élményeiről. Szerelmes sms-ek, elsuttogott telefonüzenetek és erotikus E-mailek formájában kibontakozó, megdöbbentő és provokatív fejlődésregény, egy fiatal lány négy hónapig tartó utazása mennyből a pokolba, tragikus és kiszámíthatatlan következményekkel. Az erotikus, irodalmi értékű könyvek női olvasóinak kötelező!

Eithne Shortall Szerelem ​a huszonhetedik sorban

Amikor ​a londoni Heathrow Reptéren biztonsági intézkedésre hivatkozva beszünteti az automatikus utasfelvételt, az Aer Lingus check in desk pultja mögött Cora Hendriks épp élete mélypontját éli. Egy keserű szerelmi csalódás után, édesanyja egyre súlyosbodó Alzheimerével kénytelen szembenézni. A váratlan intézkedés így nem is jöhetett volna jobbkor, gondjaiból mások életébe meneküljön. Saját sorsát tekintve ugyan végleg lemondott a szerelemről, ez nem akadályozza meg abban, hogy Cupido szerepét magára öltve, az utasok között villám párközvetítésbe fogjon.

Reşad Ekrem Koçu Köszem ​szultána I-II.

Hürrem mellett Köszem is a legnagyobb hatalmú asszonyok közé tartozott az Oszmán Birodalomban, a nők szultanátusának nevezett, nagyjából százharminc évet felölelő időszakban, amikor a kiskorú vagy uralkodásra alkalmatlan szultán helyett anyjuk, a válide vagy feleségük, a hászeki gyakorolta a teljhatalmat.

Nasira Güzelik Szulejmán asszonya

Hárem ​és szerelem


1519. Rokszolána egy kis lengyel település szülötte, apjából, a helyi paptól szigorú nevelésben részesül. Egy nap a portyázó török seregek kegyetlenül lemészárolják a szeretteit, őt pedig magukkal hurcolják az ismeretlenbe. A vörös hajú, hófehér bőrű, feltűnően szép szűzlányt Isztambulba viszik, egyenesen a szulátn szerájába, hogy kitanulja mindazt, amit egy háremhölgynek tudnia kell.

Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem 1-3

Christelle Dabos A ​tél jegyesei

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. 
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 

Rebecca James Gyönyörű ​bajkeverő

A ​barátság az életedbe kerülhet 
Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. 
Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice Katherine legnagyobb meglepetésére elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. 
Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. 

Abbi Glines Existence trilógia


A Végzetem



Mi ​​történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret. 
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret. 
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem. 
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.



Abbi Glines Álmomban ​szerettelek

A ​nap, amikor Vale McKinley és barátja, Crawford átvették az érettségi bizonyítványukat, tragédiába torkollott, amikor egy szörnyű autóbaleset után a fiú kómába került. Az egész nyarat a fősuli tervezgetésével kellett volna tölteniük, majd pedig együtt indulhattak volna el a lehetőségekkel teli, ragyogó jövő felé. Ők ketten – hiszen ezidáig senki más nem számított. Ehelyett Vale minden napját Crawford kórházi ágya mellett tölti, reménykedve, hogy a fiú, akit gyerekkora óta szeret, felébred. 

Cookie O'Gorman Nindzsalány

Snow-Soon Lee tizenhét éves, koreai, és Bruce Lee a pél­daképe. A harcművészet koronázatlan királynője nem az a bulizós típus, de ha felheccelik, akár egy vadidegen, dögös srácot is hajlandó lesmárolni a moziban, hogy bebizonyítsa, nem csak a gyilkos ütéseivel tud hatni a fiúkra.

Stieg Larsson - David Lagercrantz Millennium

Kristen Callihan Idol

„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”
LIBBY
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.

Rebecca Chance Luxus ​és csók

Amber, a gyógyszerfüggő szupermodell lassan kiöregszik a friss szépségek közül, de tényleg csak a szexipar az egyetlen út a számára? 
Skye egy éjszakai klub egzotikus táncosnője, aki bármilyen feladatot elvállal, csak hogy célt adjon kokainnal felpörgetett életének. 
Joe, a harmincas filmsztár jófiús hírnevét és újabb milliókat ígérő házasságát csak a szexfüggősége veszélyezteti. 

Rebecca Chance Luxus ​és könny

Deeley Hollywood egyik hírességével él. Devon sztárszakácsként saját műsorában főzi meg a legkülönlegesebb ételeket. Maxie könyörtelen, dúsgazdag vállalkozó. A három nővér luxusban él. Semmi gondjuk nincs. Elérték az életben, amit csak akartak. 
De vajon miért lesz minden más, amikor Deeley egyszer csak hazalátogat Londonba? Milyen titkokat rejt a három lány gyermekkora? Vajon miért nem beszélnek szívesen Billről, a mostohaapáról? Miért kell a bulvársajtó előtt titkolni, hogy szegénysorból származnak? Hogyan indul meg a lavina, amely akár mindhármukat maga alá temetheti? Deeley és Devon miért nem tud igazán felnőttként viselkedni Maxie közelében? 

Ernest Cline Ready ​Player One

EGY VILÁG LÉTE FOROG KOCKÁN.
EGY KÜLDETÉS A VÉGSŐ NYEREMÉNYÉRT.
FELKÉSZÜLTÉL?
2045-öt írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-be, a világméretű virtuális valóságba.

J.D. Barker A ​negyedik majom

A ​Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és „védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.

Amy Schumer A ​deréktetovált lány

A deréktetovált lányban Amy visszatekint a múltjába, és történeteket oszt meg a tinédzseréveiről, a családjáról, a kapcsolatairól (és persze a szexről), melyeken keresztül megismerhetjük az igazi arcát. Annak a nőét, akinek megvan a bátorsága ahhoz, hogy feltárja a lelkét és kiálljon azokért a dolgokért, amikben elkötelezetten hisz. Ráadásul közben megnevetteti az egész világot.

Kate Eberlen Miss ​You

„A ​mai nap hátralevő életed első napja” – áll a mottó Tess családjának konyhájában az egyik tányéron, és a lánynak ez jut eszébe a csodálatos firenzei nyaralásán, az egyetem előtti utolsó vakációján. Az élete hamarosan gyökeresen megváltozik – de nem úgy, ahogy azt szeretné.
Gus szintén Firenzében nyaral a szüleivel. Az ő életük nemrég már felfordult, méghozzá váratlanul és drasztikusan. A fiú igyekszik mindenben megfelelni a szüleinek, ám legszívesebben világnak menne, hogy felfedezze, miféle ember is ő valójában.
A két tizennyolc éves fiatal útja egyetlen napig keresztezi egymást, mielőtt visszatérnének Angliába.

Cindi Madsen Hamupipőke, ​menj a búsba!

Gondoltál ​már rá, melyik Disney-hercegnek felelnek meg a volt pasijaid? Ki lenne Hamupipőke párja, aki örömmel táncolt a lánnyal? Persze a kulimunkára már az egyik alkalmazottját küldte, hogy keresse meg a cipő tulajdonosát. Kire osztanád a meg nem értett művészlelket a Szépség és a szörnyetegből? És ki játszaná a munkamániás Robin Hoodot?

Tarryn Fisher F*ck ​Love – Kapd be, szerelem!

Helena Conway szerelmes lesz.
Akaratlanul.
Észrevétlenül.
De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna…
Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.

Colleen Hoover · Tarryn Fisher Soha, ​de soha

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts! 

Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni. 
Ma délelőtt óta vadidegenek. 
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen. 

Ne habozz! Imádni fogod.

Marc Levy Ki ​nem mondott szavaink

Julia Walsh amióta az eszét tudja, sosem volt felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, akkor sem értettek egyet semmiben. Esküvője előtt néhány nappal a lány telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Ez egyszer azonban Julia kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van.
Meghalt. 

Kelly Rimmer Kinek ​a lánya?

Téged örökbe fogadtunk.
Három rövid szó, s az életem szilánkokra hullt. Még nem fogtam fel egészen, de egy vastag, fekete törésvonal szakította ketté az idővonalamat: eztán már mindig így lesz. Lesz egy előtt és egy után.

Eoin Dempsey Rebecca ​nyomában

Christopher és Rebecca szerelmének semmi sem állíthat akadályt. Ám amikor berobban a második viláháború, a lányt pedig elszállítják egy koncentrációs táborba, Christophernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy megmentse…

Emily Bleeker Miután ​meghaltam

„Még a legboldogabb házasságban is vannak titkok…”
Luke Richardson hazaérkezik szeretett felesége, Natalie temetéséről, akivel tizenhat boldog éven át éltek együtt, és három gyerekük született. De van valami, amire Luke nem számított: egy kék boríték várja michigani otthonuk előszobájának padlóján, amire az ő neve van írva Natalie kézírásával.

Diane Chamberlain Egyetlen ​nővérem

Elég ​erős vagy, hogy elviseld az igazságot? Még akkor is, ha ezután együtt kell élned egy hazugsággal?
Az iskolapszichológusként dolgozó Riley MacPherson mindig is úgy tudta, hogy nővére, Lisa tizenhét éves korában öngyilkos lett. Ez a hit formálta bátyja és az ő gyerekkorát, ez a meggyőződés nyomta rá bélyegét a családtagok közti viszonyokra.

Barbara Erskine A ​legsötétebb óra

1940 nyarán minden szem Nagy-Britannia déli égboltjára szegeződik: az angliai csata vészterhes napjai ezek. Evie Lucas figyelmét mégis egészen másvalami köti le: a vidám és jóvágású fiatal pilóta, Tony Anderson. A lány ígéretes művész, aki előtt fényes jövő áll, és minden másnál szívesebben örökíti meg szerelme arcvonásait az újabb és újabb szenvedélyes portrékon. 

Mia Sheridan - A szerelem csillagjegyében



Leo


Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.

Diane Chamberlain - Titkok ​örvénye


„Kedves Anna! Nehéz papírra vetni mindazt, amit el kell mondanom, de tisztában vagyok vele, hogy végigolvasni sokkal nehezebb, és nagyon sajnálom…”

Catherine Anderson – Mystic Creek

Szélbe ​írt sorok 


Miután évekig félelemben élt, Amanda Banning úgy dönt, elmenekül a férjétől, és Oregonba költözik a kislányával, hogy új életet kezdjen. Barátok és pénz híján ez azonban meglehetősen nehéznek bizonyul. A megpróbáltatásokkal teli mindennapokban titkos vágyait papírfecnikre írja, és mindet szélnek ereszti, így tartva életben a reményt, hogy egyszer minden jobbra fordul, és újra megtalálhatja a boldogságot. 

Joy Fielding - Suttogások ​és hazugságok

Amióta ​Terry Painter édesanyja öt éve meghalt, a negyvenéves ápolónő, az idősek gyámolítója kiadja a floridai házának hátsó udvarán lévő kerti lakot. Amikor egy gyönyörű, vidám fiatal nő jelentkezik albérlőnek, aki Alison Simmsként mutatkozik be,

Haylen Beck - Eltüntek

– Kérem, mondja meg, hol vannak a gyerekeim. Whiteside állta a tekintetét. 

– Milyen gyerekekről beszél? – kérdezte.

Graeme Simsion - Örökké holnapig

 
Az ​ötödik X-hez közeledő Adam nem panaszkodhat. Adatbázis-fejlesztőként félállásból is ragyogóan megél, jól zongorázik, a kocsmakvízek zenei kérdéseinek fenoménja, gondoskodik az anyjáról, és viszonylagos egyetértésben él a nővel, akit húsz éve élete párjának tekint. Valami mégis hiányzik. Egy nap váratlanul üzenetet kap a múltból. Szia! – ennyi, és nem több, de Adamet egy másik idősíkba repíti… Egykori szerelme, Angelina írt neki. Vajon mennyiben lett volna más az életük, ha két évtizeddel ezelőtt nem engedik el egymást? Adam fejében kérdések cikáznak, felelevenednek benne kedvenc dalai, és a ritmusukra a szíve is lüktetni kezd. Választ küld, ami nem marad viszonzatlan…

Mindy McGinnis - Egyetlen ​kortyot sem



Mire ​lennél képes, hogy megvédd a vízforrásodat egy kiszáradt világban?
A világvége nem bonyolult. Egyszerűen csak nincs többé semmi: se munkahely, se iskola, se üzlet, se közlekedés. Nincsenek emberek sem, csak a megmaradt kevesek. Ők a túlélők, akiknek egyetlen célja van: a fennmaradás. A civilizáció összeomlása után legfőbb törekvésük az élelem megszerzése és a védekezés.