Nicola Cornick - Fortune Folly menyasszonyai



Fortune Follyban a földesúr ismét hatályba léptet egy ősrégi adótörvényt, melynek értelmében minden hajadon lány és özvegyasszony köteles férjhez menni, vagy vagyona felét adóba befizetni. A hírre a csendes kis falut elözönlik a hozományvadász agglegények. Laura, az özvegy hercegné azonban hallani sem akar kérőkről mindazok után, amit az első házasságában el kellett viselnie. Még akkor sem, ha egykori szerelméről, Dexter Anstrutherről van szó, hiszen tudja, hogy a titok, amelyet őriz, lehetetlenné teszi kettejük közös jövőjét. Dexter sejti, hogy Laura rejteget előle valamit, és elszánja magát, hogy kideríti az igazságot, bármibe kerüljön is …





Fortune Follyban a földesúr ismét hatályba léptet egy ősrégi adótörvényt, melynek értelmében minde hajadon lány és özvegyasszony köteles férjhez menni, vagy vagyona felét adóba befizetni. A hírre a csendes kis falut elözönlik a hozományvadász agglegények.
Miss Alice Lister a közfelfogás szerint nem éppen tiszteletreméltó hölgy. Már az is elég baj, hogy szobalányból lett örökösnő, most pedig a csélcsap Lord Miles Vickery akarja elnyerni a vagyonát azzal, hogy a házasság révébe kormányozza. Alice azonban biztos benne, hogy Miles nem fogja teljesíteni a feltételeit. Hiszen melyik korhely fiatalember lenne képes pusztán anyagi megfontolásból becsületes maradni három hosszú hónapon át?





Fortune Follybana földesúr ismét hatályba léptet egy ősrégei adótörvényt, melynek értelmében
A szabad szellemű, szertelen Lady Elizabeth Scarlet elrabolja és elcsábítja gróf Nathaniel Waterhouse-t az esküvője előestéjén, mert meg akarja óvni őt egy lélektelen érdekházasságtól. A gróf ezek után feleségül veszi a lányt, hogy megvédje a becsületét. Noha az ágyban nem tudnak egymással betelni, Elizabeth ennél többre vágyik. A legelképesztőbb módokon igyekszik kiprovokálni, hogy Nat felfigyeljen rá és beleszeressen…
minden hajadon lány és özvegyasszony köteles férjhez menni, vagy vagyona felét adóba befizetni. A hírre a csendes kisfalut elözönlik a hozományvadász agglegények.


Letöltés



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése